Szép házakat találhatunk 35 millió forint alatt a Dunántúlon

Egy korábbi cikkünkben már bemutattunk néhány mesés házat a Dunán innen, melyek a jelenleg egyre növekvő ingatlanárak mellett kedvezőnek mondhatóak, hiszen 35 millió alatt kínálják őket. Mai válogatásunkban az ország másik felére látogatunk, ahol szintén találni még jó árban szép házakat. Ezek a Dunántúlon található ingatlanok emellett olyan környékeken vannak, ahol nyugalom várja az ingatlankeresőket.

A Pest megyei Szigetcsép központjában található ez a 100 négyzetméteres családi ház. Az ingatlan 1997-ben épült, majd 2012-ben részben felújításon esett át.  A saroktelki házban étkezővel ellátott amerikai konyha, 2 hálószoba és fürdőszoba kapott helyet. A bejárat előtt egy 14 négyzetméteres fedett teraszt alakítottak ki, ahova még esős időkben is ki lehet ülni. A terasz előtt egy kerti tó található, melyet a fúrt kútból lehet feltölteni, és garantáltan a kert éke lesz. Budapest mindössze 30 km-re fekszik.

A Zala megyében található Letenyén helyezkedik el ez a 2 szobás családi ház. Az 53 négyzetméteres ingatlanban 2 hálószoba, egy étkezővel ellátott konyha és egy fürdőszoba került kialakításra. Az ingatlan az 1960-as években készült el, azonban nem rég új víz- és villanyvezetékeket, új burkolatokat és konyhabútort kapott. A fűtésről és a hűtésről egyaránt inverteres klíma gondoskodik, de igény szerint a gáz-cirkó vagy a gáz-konvektoros fűtés is megoldható. A közeli M7-es autópályán keresztül gyorsan eljuthatunk a Balatonra, de még a horvát tengerpartra is. Nagykanizsától 22 km-re található.

Az imént említett Nagykanizsán is találunk jó árban, szép házakat. Az egyik ilyen ez a 91 négyzetméteres, kétszintes sorház. A földszinten nappali, konyha és fürdőszoba, az emeleten pedig 2 hálószoba és egy fürdőszoba található. Az ingatlan 1980 környékén épült, 2021-ben pedig felújították a jelenlegi tulajdonosai. A felújítás során az épület többek közt kívül-belül új festést és új konyhabútort kapott, valamint teljesen újragondolták a teraszt, de a két fürdőszoba is megújuláson ment át. A meleget a gáz-cirkó mellett cserépkályha szolgálja. A belváros gyalogosan is gyorsan elérhető.

A Fejér megyei Polgárdi csendes részén található ez a 65 négyzetméteres családi ház. Az 1981-ben épült ingatlanban egy étkezős nappali, 2 hálószoba, konyha, kamra és fürdőszoba helyezkedik el, azonban a tégla falainak köszönhetően könnyen alakítható ráadásul a tetőtér is beépíthető. A villanyvezetékek cseréje egy szoba kivételével minden szobában megtörtént. A fűtésről két cserépkályha gondoskodik. A ház mögött egy garázs és melléképületek is fellelhetőek.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Megint átlépnék Putyin egyik vörös vonalát az amerikaiak

Megint átlépnék Putyin egyik vörös vonalát az amerikaiak

Megengednék az ukránoknak, hogy úgy vívják a háborút, ahogy jónak látják. Közben Franciaország válaszolt az orosz nukleáris fenyegetésre. Háborús hírek.

Nagy Márton elsápadhat ezektől a számoktól

Nagy Márton elsápadhat ezektől a számoktól

Padlót fogtak a beruházások az első negyedévben a KSH legfrissebb adatai szerint.

Megint jókorát nőttek a keresetek, Ön is ezt érzi?

Megint jókorát nőttek a keresetek, Ön is ezt érzi?

Bruttóban és nettóban is több mint 13 százalékos az emelkedés, a reálbérek is szépet nőttek.

Nagy bajban a magyar akkugyárak, nem alakulnak jól a számok

Nagy bajban a magyar akkugyárak, nem alakulnak jól a számok

Pont azokon a piacokon nem vásárolnak elektromos autókat, ahova a magyarországi gyárak szállítanának.

© 2024 (v2.202102)