Felújított és nagypolgári – a Parlament vonzásában

A Parlament környékén nem könnyű tágas, igényes, felújított, de mégis e kategóriában megfizethető otthont találni. Ilyet keresve bukkantunk erre a szépségre a Kossuth tér és a Szabadság tér szomszédságában, kitűnő helyen, a belvárosi Vécsey utcában.

Abszolút a belvárosban, annak is szinte a mértani közepén járunk. A Vécsey utcából mindössze egy perc alatt elérhető a Kossuth Lajos téri metróállomás, több busz és villamosmegálló, bár, aki ilyen helyen vesz ingatlant, annak azért az autós közlekedés lesz inkább lényeges…

De persze kiadási szempontból azért mégis lényeges ez is, illetve az, hogy számtalan hivatal, bíróság és felsőoktatási intézmény érhető el akár sétatávolságban.

Ugyancsak pár percre van a Duna partja, illetve a Parlamentet körülvevő park és az annak vonzásában lévő zöldfelületek is, mint például a Szabadság tér.

A ház környékén természetesen megszámlálhatatlan étterem és kávézó van.

Tehát ez, a Parlamenttől pár lépésre elhelyezkedő nagypolgári lakás egy 5 szintes, liftes, frissen felújított homlokzatú épületben van.

A kellemes méretű 117 négyzetméteres otthon a negyedik emeleten helyezkedik el, és 3 külön nyíló, utcai nézetű szoba található benne. Emellett egy étkezővel ellátott konyha, kamra, fürdőszoba, valamint természetesen külön mellékhelyiség is akad itt.

Szerencsére a közelmúltban felújításon is átesett az otthon, ezért a vásárlónak nem kell bajlódnia a renoválással. Mindössze bútorokat és pár bőröndöt kell hozni.

A felújítás során új vezetékek, fal- és padlóburkolatok, valamint szaniterek kerültek beépítésre, illetve a konyha is teljesen újjá lett varázsolva. Az ingatlan fűtése házközponti.

A lakás a kiváló lokációja és kialakítása miatt igényes, akár külföldi párok és családok számára is ideális, de pont ezen tulajdonságainak köszönhetően befektetésnek is kifejezetten ajánlott. A nagyszerű közlekedési helyzet és ellátottság miatt a fővároson belüli utazás is egyszerű, de a munkába, az iskolába és az egyetemre való eljutást is megkönnyíti. A lakás a belvárosi nyüzsgés szerelmeseiknek is garantáltan ideális lehet, miközben maga az otthon mégis inkább csendesnek mondható.

A cikk e belvárosi ingatlan értékesítőjének támogatásával készült.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Az ukránok szerint az oroszok nem tudnak áttörni a Dnyeper folyón Herszon felé

Nem fenyeget az orosz inváziós csapatok áttörése a folyó szigeteiről az Ukrajna déli részén fekvő Herszon regionális központja felé.

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

Nem panaszkodhat az RTL, bejött az új fegyver

A 42. hét nézettségi adataiban megjelent a változás szele.

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint újra barátkozik a 400-as szinttel az euróval szemben!

A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

Hódmezővásárhely úgy döntött: megakadályozza, hogy egy újabb magyar kastélyt lopjanak el

A közgyűlés kedden elfogadta, hogy a város megpályázza a szabadkígyósi kastély megvételét.

© 2024 (v2.202102)