Szülői szabadság: akár 88 napotok is lehet a gyerek után, de van egy kis csapda

Ha családalapítás előtt álltok vagy éppen kisgyerekes szülők vagytok, ezekről érdemes tudnotok. Az elmúlt években az Európai Uniós jogharmonizációnak megfelelően több minden is változott a szülőket megillető munkaerőpiaci jogok körül, mutatjuk, mik a leglényegesebb pontok. 

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a magyar állam ad is, meg nem is, az elfogadott szabályoknál igyekeztek úgy biztosítani a szükséges jogokat, hogy azok a munkaerőpiacon a lehető legkisebb zavart okozzák, emiatt pedig sajnos sokaknak nincs lehetősége ezeket ténylegesen kihasználni. Később részletesen kitérünk rá, hol mutatkoznak meg ezek a megszorítások.

Apasági szabadság

Kinek jár? Friss apáknak a gyerek 2 hónapos koráig

Mennyi? 10 nap

Először is: megjelent az apasági szabaság intézménye, ami idén már 10 nap fizetett pótszabadságot jelent a frissen apává váló férfiaknak. Ezt a 10 napot a gyerek születését követő második hónap végéig lehet igénybe venni, a díjazása pedig kétféleképpen történik.

  • Az első öt napra az apát távolléti díj illeti meg, azaz a rendes, teljes bérét kapja meg. Ennek költségét az állam állja 
  • Ezzel szemben a második öt napra már csak a bérének 40 százaléka jár, amit ráadásul a munkáltatója fizet

A szabályozás gyenge pontja a második öt nap, ami azt jelenti, hogy az adott hónapban a munkavállaló 15 százalékkal kevesebb nettót vihet majd haza, amit a gyerek születése körül kevesen engedhetnek meg maguknak.

Szülői szabaság

Kinek jár? Minden szülőnek, akinek 3 év alatti gyereke van

Mennyi? Gyerekenként és szülőnként három év alatt összesen 44 nap

A szülői (nem szülési!) szabadság egy érdekes képződmény. Egyfelől jó, mert olyan rugalmasságot ad a szülőknek, amire kisgyerek(ek) mellett gyakran szükség lenne. Másfelől a szabályozás nem igazán életszerű, hogy miért, arra mindjárt kitérünk részletesen.

Ezt a legalább egy éves munkaviszony mellett igénybevehető szabaságformát a kisgyerekes szülők igényelhetik, három év alatti gyerekenként és szülőnként 44 nap jár. Egy olyan családban, ahol egy féléves és egy két éves gyerek van, elvileg az anya és az apa is jogosultak fejenként 88 napra. A szülői szabadság 44 napja a gyerek hároméves koráig jár, és a teljes időszakban együtt számolandó – vagyis nem évente jár ennyi, hanem a gyerek harmadik szülinapjáig összesen. 

Az igénybevétel szabályai a következők:

  • A szülők a  nekik járó napokat bárhány részletben kivehetik 
  • Azonban ezt előre, legalább 15 nappal hamarabb be kell jelenteniük
  • A munkahely különösen fontos gazdasági/működési okok miatt ezt legfeljebb 60 nappal eltolhatja
  • Ez a 44 nap pénzben nem megváltható
  • Munkahelyváltás esetén a 44 nap “fel nem használt” részéről igazolást kap a dolgozó, így a következő munkahelye tudja, még mennyi maradt a keretből
  • A 44 nap a gyerek 3 éves koráig összesen számolandó
  • Pénz praktikusan nem jár érte, gyakorlatilag fizetés nélküli szabaságként érdemes rá gondolni

Kisgyerekes családokban gyakran következhetnek be olyan váratlan esetek, ahol néhány nap plusz szabadság nagyon jól jönne, így szellemében a szülői szabadság üdvözlendő. Az olyan, előre látható extrákat, mint amilyen mondjuk egy bölcsis beszoktatás, ne adj’ isten egy tervezett műtét utáni lábadozás remekül meg lehet ezzel oldani. Ez régóta várt és szükséges rugalmasságot ad a fiatal szülők kezébe.

Ami kevésbé jól kihasználhatóvá teszi, az az, hogy a váratlan vészhelyzeteket ritkán látjuk 15 napra előre, így azok esetén a szülői szabadság nem segít rajtunk. De persze még mindig gazdálkodhatunk vele úgy, hogy ha a rendes szabadságunkat elvitték a bölcsis betegségek, akkor a karácsonyi időszakot jó előre kikérhetjük a szülői szabadság terhére. 

Ami viszont fájdalmas, hogy gyakorlatilag nem jár érte pénz. A szabály szerint a szülői szabadság időszakára a bérünk 10 százaléka jár, amiből levonják az arra az időszakra megfizetett gyes vagy gyed összegét.

A KSH által legfrisebben publikált kedvezményekkel növelt nettó átlagkeresettel számolva (382 300 forint) ez úgy néz ki, hogy egy hónapra a munkavállalónak járna ebből 10% vagyis 38.230 forint, amiből viszont még levonják a kifizetett 28.500 forint gyest, vagyis a végén 9630 forint havi bevétellel számolhat a szülő. Ez sajnos annyira jelképes, amit a munkavállalók nagy része nem engedhet meg magának. 

Egyéb, a szülői léthez kapcsolódó idei változások:

  • Apasági, szülői vagy gondozási szabadság alatt nem szüntethető meg a munkaviszony
  • Legalább fél éves munkaviszony után kérhető a teljes- vagy részmunkaidős foglalkoztatás, és a home office is.

Ha olyan munkahelyet keresel, ahol kisgyerekes szülőként is megtalálod a helyed, nézz körül a megújult jobinfo.hu-n, ahol több ezer állás között böngészhetsz. Pár kattintással generálhatsz önéletrajzot magadnak, a szűrőket használva pedig gyorsan rendszerezni tudod a számodra megfelelő állások típusát és lokációját, és megmutatjuk Neked a legjobb szellemi, illetve kék galléros munkákat is.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Észak-koreai katonákat figyeltek meg a kurszki területen

Észak-koreai katonákat figyeltek meg a kurszki területen

Kárpátalján őrizetbe vették az egyik egyetem rektorát, mert kenőpénzért katonakorú fiatalokat fiktív programokra vett fel, hogy elkerüljék a behívást. Ukrajna egyedi fűtési rendszerekkel készül a télre. Háborús híreink.

„Apró és hasznos tudásokat próbálunk a legfiatalabb korosztályok fejébe csöppenteni” – interjú Lambert Gáborral, a MABISZ kommunikációs vezetőjével

„Apró és hasznos tudásokat próbálunk a legfiatalabb korosztályok fejébe csöppenteni” – interjú Lambert Gáborral, a MABISZ kommunikációs vezetőjével

A Biztonság Hete tapasztalatairól beszélgettünk Lambert Gáborral, a Magyar Biztosítók Szövetség kommunikációs vezetőjével.

Célfotóval dőlt el a csata a TV2 és az RTL között

Célfotóval dőlt el a csata a TV2 és az RTL között

A 41. hét nézettségi adataiban ezúttal is nagyot csatáztak a kereskedelmi csatornák.

Megint 400-zal álmodhat a forint?

Megint 400-zal álmodhat a forint?

A forint kis mértékben erősödött a keddi nap folyamán, miközben a dollár-euró árfolyam nem igazán változott.

© 2024 (v2.202102)