Brutálisan drágultak a fővárosi albérletek, elvitték az egyetemisták a megfizethető lakásokat?

Utoljára idén júliusban, éppen az egyetemi ponthatárok kihirdetése előtt elemeztük a kiadó lakások piacát, azóta 10 százalékkal pattantak fel az albérletárak a fővárosban. Ebben valószínűleg korai lenne még az ismét meginduló ingatlanpiac első jeleit látni, sokkal valószínűbb, hogy az egyetemista lakáskeresés eredménye látszik a szeptemberi számokban.

Az ingatlantájoló adatbázisában szeptember elején egy átlagos kiadó budapesti lakásért már 454 ezer forintot kellett fizetni, ami jókora emelkedés a júliusban regisztrált 411 ezer forinthoz képest.

Az átlagos egyszobás lakás ára 3 hónap alatt átlépte a 200 ezer forintot, és most már 206 ezret kérnek érte (az egyetemi ponthatárok kihirdetése előtt ugyanez: 162 ezer forint), a kétszobás kiadó lakások átlagára pedig már a 300 ezer forintot közelíti (egyetemi ponthatárok kihirdetése előtt ugyanez: 259 ezer).

Az adatokat a július közepi helyzettel összevetve a legvalószínűbb magyarázat a hatalmas árváltozásra az, hogy az egyetemisták elvitték a piacról az olcsóbb lakásokat, és megmaradtak a drágábbak.

A kiadó lakások négyzetméterára ugyanezt a növekedést mutatja, jelenleg az átlagos kiadó lakásért négyzetméterenként 5596 forintot kell kifizetni havonta, ugyanez júliusban még csak 5127 forint volt. Így számolva messze a legnagyobb mértékben az egyszobás lakások drágultak, abban a szegmensben 40 százalékos növekedést látunk a négyzetméterárakban, míg például a 3,5 szobás lakások átlagos négyzetméterára 23 százalékkal csökkent.

“Fajlagos” szobaárat számolva is ijesztő a helyzet, egy szoba ára már 175 ezer forint a fővárosban, ez nyáron még csak 154 ezer forint volt. A “fajlagos” szobaárat úgy számoltuk, hogy az összes lakás árát elosztottuk a szobaszámmal, majd ezekből számoltunk átlagot. Ebből látszik, hogy továbbra is a kis lakások a legdrágábbak, hiszen egy egyszobás albérlet átlagos ára már 206 ezer forint.

A lakásméretek összetételében az elmúlt hónapokban nem történt jelentős változás, nyáron is nagyjából ugyanezt láttuk.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Eldobja a nyugtatót, ha eurót vett!

Eldobja a nyugtatót, ha eurót vett!

A forint árfolyama nem igazán változott az előző estéhez képest.

Magyarország beépíti a problémás kínai technológiát a kritikus infrastruktúrájába

Magyarország beépíti a problémás kínai technológiát a kritikus infrastruktúrájába

Az amerikai nagykövet kritikus megjegyzést tett Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatása alkalmából.

Magyar Péter: nem megyünk haza, ha nem lesz nyilvános vita!

Magyar Péter: nem megyünk haza, ha nem lesz nyilvános vita!

A Tisza Párt vezetője vitára hívja Orbán Viktort és Gyurcsány Ferencet is - a köztelevízióban.

Bod Péter Ákos: Délre csúszott Magyarország a német befektetői térképen

Bod Péter Ákos: Délre csúszott Magyarország a német befektetői térképen

Miként jelenik meg a magyar gazdaság, a magyar gazdaságpolitika, és általában a politika a Magyarországon működő német hátterű cégek menedzsmentjének az értékelésében?

© 2024 (v2.202102)