Esnek a kiadó lakások árai a vidéki nagyvárosokban, mutatjuk, mennyi az annyi

Lezajlott a nagy egyetemista-roham a vidéki városokban, csendben lejjebb is mentek az albérletárak a nyár közepén látottakhoz képest.

A közelmúltban megnéztük, mit mutatnak az adatok a budapesti bérlakáspiacon, és csak lestünk, milyen brutális mértékben drágultak a kiadó ingatlanok a nyár közepe óta. Arra számítottunk, vidéken hasonló tendenciákat mutatnak majd az adatok, ám legnagyobb meglepetésünkre éppen az ellenkezője igaz. A legnagyobb vidéki városokban három hónappal ezelőtt többet kellett fizetni egy albérletért, mint ma. Az adatokat az ingatlantájoló adatbázisa alapján számoltuk. Itt általában a KSH által közöltnél valamivel nagyobb és drágább lakásokat hirdetnek, a megfigyelt trendek azonban mindig pontosan megfelelnek annak, amit később a statisztikai hivatal is közöl.

Először azt néztük meg, mennyibe kerül egy átlagos lakás ezekben a városokban, ezt mutatja a fenti grafikon. Debrecenben továbbra is erős a “BMW hatás”, Szeged és Pécs fej-fej mellett, ahogy hasonló számokat produkál Miskolc és Nyíregyháza is.

Mivel az átlagos lakás árát erősen befolyásolja, hol mekkora albérletek vannak éppen a kiadó piacon, azt is megnéztük, mennyibe kerül egy-egy szoba “fajlagosan” a különböző városokban. Ehhez minden kiadó lakás havi költségét elosztottuk a szobaszámmal, majd ebből számoltunk átlagokat a különböző településeken.

Ahogy említettük, itt látszik igazán, hogy a lakásméretek miatt csalóka csak a teljes árat nézni, “fajlagosan” Debrecen és Pécs ugyanannyira drága – vagyis Debrecenben nagyobbak a kiadó lakások -, ahogy Szeged és Nyíregyháza is hasonló árakat mutat.

Na de lássuk, mi történt nyár közepe, vagyis az egyetemi pontszámok kihirdetése óta az egyes városokban!

Pécsen az egy szobára eső költség hajszálnyival emelkedett, az átlagos kiadó lakás ára viszont kismértékben csökkent az elmúlt három hónapban. Az okokat csak tippelni lehet, az egyik lehetséges magyarázat, hogy a vidéki egyetemi városokban a ponthatárok kihirdetése előtt kicsit vastagabban kezd fogni az ingatlantulajdonosok ceruzája, majd a tanév kezdetével a megmaradt lakások árát reálisabb szintre csökkentik.

Szegeden valamivel nagyobb lekonyulás látható mint Pécsen, mind az egy szobára eső, mint az átlagos lakásár alacsonyabb lett július óta. Bár könnyű lenne azt gondolni, hogy a szeptember megérkezésével eltűnt a piac, de a hirdetések száma érdemben nem változott a pár hónappal ezelőttihöz képest.

Debrecenben nagyjából azokat a trendeket látjuk, mint Szegeden, mindkét mutató szerint lefelé indultak a kiadó lakások árai. Lehetséges magyarázatként felmerül az is, hogy a makrogazdasági helyzet (magas infláció, GDP csökkenés, reálbércsökkenés, fogyasztáscsökkenés) hatásai vidéken hamarabb / nagyobb mértékben hatnak negatívan, és a fizetőképes kereslet eltűnésének hatásait látjuk a grafikonokon.

Fajlagosan olcsóbb lett, átlagos lakásárban hajszálnyival drágább Miskolc. Az év eleje óta egyre sűrűbben olvasni, hallani arról, hogy az idei év egyálalán nem könnyű az ingatlanpiacon. Az új lakások piacán jelentős lassulás – és reálár-csökkenés – figyelhető meg, és a beszámolók szerint a használtpiac sem dübörög. Ezek alapján tulajdonképpen logikus fejlemény a bérleti piac lassulása.

Az érdekes viszont az, hogy minderről a fővárosi kiadó lakások szegmense elfelejtett tudomást venni, itt olyan ütemben emelkednek az árak, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Itt ugyanebben az időszakban épp ellenkező mozgást látunk, mintha Budapesten tényleg lecsaptak volna az egyetemisták az olcsóbb lakásokra, és maradt volna a piacon a bérlakásállomány nehezebben megfizethető része.


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Orbán Viktor: nukleáris megállapodást is kötött Kína Magyarországgal

Orbán Viktor: nukleáris megállapodást is kötött Kína Magyarországgal

Hszi Csin-ping kínai elnök a magyar miniszterelnökkel közös sajtónyilatkozatot tett.

Új rekord: az ukrán haderő másfél ezer kilométeres dróntámadást hajtott végre

Új rekord: az ukrán haderő másfél ezer kilométeres dróntámadást hajtott végre

Ezek történtek csütörtök estig az orosz–ukrán háborúban.

Gulyás Gergely elárulta, hogy mekkora vagyon köthet ki Mészáros Lőrinc új alapítványában

Gulyás Gergely elárulta, hogy mekkora vagyon köthet ki Mészáros Lőrinc új alapítványában

A miniszter szerint nem kell aggódni amiatt, hogy a leggazdagabb magyarok kevesebb adót fognak fizetni a vagyonuk után, hiszen akár külföldre is vihetnék a pénzüket.

Okos volt, aki estig várt az euróvásárlással!

Okos volt, aki estig várt az euróvásárlással!

Itt vannak a friss, esti devizaárfolyamok

© 2024 (v2.202102)