Az agglomeráció éllovasa: Budakeszi

Ma újra népszerű kiköltözési célpont Budakeszi, amely a budai agglomerációt tekintve élen jár, legalábbis ami az árakat illeti. Közben presztízsértéke is jelentősen megnőtt. Megnézzük, mi, mennyibe kerül errefelé.

Az elmúlt évtizedekben tömegesen indultak meg a Budapestiek az agglomeráció irányába, majd vissza. Majd újabban megint kifelé, ahogy a budai árak egyre magasabbak lettek.  Ez az újabb hullám persze ismét jelentős drágulást hozott a főváros környékének települései számára. Sokan azonban nem a relatíve olcsóbb otthonszerzés céljából ingáznak nap mint nap a fővárosba, egyúttal a természeti környezet is vonzó a családosok, idősebbek számára egyaránt. Most körülnéztünk, mit kaphatunk a pénzünkért, ha Budakeszi ingatlankínálatát célozzuk meg!

Hirdetés

Elsősorban a családi házak kínálatára voltunk kíváncsiak, hiszen, ha már bevállaljuk az ingázást a belvárosba nap mint nap, akkor legalább szép zöld legyen a környezet, és persze legyen egy kis saját kertünk is. Nem igaz?

Budakeszi egyik legkedveltebb részén találtuk ezt a két éve épült családi házat, zöldövezetben, szinte pár lépésnyire a természettől, mégis iskolához, óvodához, sportpályához, és minden egyéb fontos helyhez közel.  A hozzá tartozó 674 nm-es telek pedig pont akkora terület, ami biztosítja a kikapcsolódáshoz szükséges helyet, azonban nem olyan hatalmas, aminek gondozásával ne bírnánk a mindennapos elfoglaltságok mellett. A lakótérben pedig 4+2 fél szoba gondoskodik róla, hogy a család minden tagja kényelmesen elférjen.

Gazdára várnak olyan luxusingatlanok is, mint az alábbi központhoz közeli csendes utcában elhelyezkedő exkluzív villa. A 330 nm-es alapterületébe belefért, hogy a négy hálószoba mellett még egy wellness részleg is legyen a házban. Emellett nagyméretű kétállásos garázs, grillező, és szép fákkal beültetett, zöld kert is várja az új lakókat.

Ez a mediterrán családi ház is minden igényt kielégít a maga 400nm-es alapterületével, valamint a hozzá tartozó 1250 nm-es panorámás telekkel. Az utóbbin gyönyörű parkosított udvart alakítottak ki, ami kültéri medencével is várja az új tulajdonost. A toszkán hangulatú otthon három szobája – és teraszkapcsolatos nappalija – mellett még gőzkabinnal és konditeremmel is szolgálja a kényelmet.

Az utolsó családi ház remek lehetőség minden szempontból. Budakeszi és Budapest határán helyezkedik el. Ez Budakeszi legmagasabb része így gyönyörű panoráma nyílik a környező hegyekre. A háromszintes ház érdekessége, hogy kiválóan alkalmas több generáció együttélésére, vagy akár különálló család számára is kényelmes lakhatást biztosít. Három jogilag és fizikailag is elkülönült lakás került kialakításra, ebből adódóan nem csak saját célra de akár befektetésnek is tökéletes.

Ha érdekelnek további eladó ingatlanok Budakeszin, kattints ide!

 

 


© 2019 (v140.20181106)