Új építésű luxusvilla a XII. kerület határán

Ezúttal egy igazán különleges ajánlatot mutatunk a nyugodt környezetre és panorámára vágyóknak Budán, a XI. kerületben, a XII. kerület közvetlen szomszédságában, a Sasadi úton. Mégpedig egy modern, csúcsminőségű villaparkban, ahol még kertész is dolgozik majd.

Bár hatalmas a választék, manapság nem kis kihívás olyan helyet és épültet találni, ahol a nyugalmas a környék, jó a panoráma, minőségi a lakóösszetétel, de mégsem hatalmas, soklakásos társasházakba vagyunk kénytelenek költözni.

Ugyanakkor a Sasadi út 176-os szám alatt épülő társasház szinte minden szempontot figyelembe véve egyedi. Először is Budán van, arrafelé, ahol a hazai elit nagy része otthonra talált. Ezen belül is a XI. és a XII. kerület határán: adott tehát az elsőrangú hely, a hegyi levegő és a jó kilátás is.

Szerencsére ugyanakkor innen a belváros is kitűnően elérhető: a MOM Park pláza a BAH-csomópont, jó forgalomban csak 6-8 perc autóval és bő 10 perc busszal. Ott pedig minden üzlet, intézmény, sportolási lehetőség adott.

E projekt tehát közelebbről a Sasadi út és a Talaj utca között panorámás telken épül.

Itt kínál exkluzív lakásokat a minőségi életstílus kedvelőinek. A Sasadi 176 háromszintes villaépületében csupán 5 lakás épül, így tökéletes választás annak, aki kerüli a zsúfolt lakóparkokat. A lakók nyugalmáról itt a kellemes kertvárosi környezet és az épületet körbe ölelő parkosított kertrész gondoskodik.

Az épületben 3-5 szobás lakások közül válogathatnak az érdeklődők, melyek között kertkapcsolatos, nagy méretű erkéllyel rendelkező és tetőtéri penthouse jellegű lakást is találunk.

A Sasadi 176 lakásai nem csak a kiváló elhelyezkedés, és exkluzív kialakítás miatt kiemelkedőek. A projekt fontos jellemzője, hogy a legkorszerűbb építészeti és műszaki megoldásokat alkalmazzák, így a lakásokban a mennyezeti hűtő-fűtő rendszer, illetve padlófűtés kombinációját alkalmazzák.

Emellett a lakások minőségi burkolattal és szaniterekkel felszerelve kerülnek átadásra, illetve a tulajdonosok kényelmét szolgálva az épület alatt teremgarázs biztosít parkolási lehetőséget, mely a lakásokból lifttel közelíthető meg.

A cikk megjelenését a projekt értékesítője támogatta. 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Hamis orvosi igazolásokkal bújnak ki az ukrán férfiak a hadkötelezettség alól

Hamis orvosi igazolásokkal bújnak ki az ukrán férfiak a hadkötelezettség alól

Az ukrán erők csapást mértek szerdára virradó éjszaka egy irányított légibombákat és észak-koreai lőszereket is tároló raktárra az oroszországi brjanszki régióban. Háborús összefoglaló.

"Ez nem abszurd!?" Válogatás az EP-vita legerősebb beszólásaiból (videóval)

"Ez nem abszurd!?" Válogatás az EP-vita legerősebb beszólásaiból (videóval)

Ugyan Orbán Viktor nem erre értette, de valóban már-már abszurd szóváltások tarkították az Európai Parlament mai ülését a magyar politikusok között.

Újabb felmondás a Mediaworks-nél: "A jobboldal játékszabályai megváltoztak"

Újabb felmondás a Mediaworks-nél: "A jobboldal játékszabályai megváltoztak"

Távozik a Mediaworkstől Ábrahám Róbert, a Pesti Srácok egykori újságírója, aki arról híresült el, hogy Puzsér Róberttel fizikai konfliktusba keveredett.

© 2024 (v2.202102)