Stílusos első lakások Budapesten, 30 millió alatt

A Duna House év végi elemzése szerint 2021-ben a lakásvásárlók egynegyede első lakását vette meg. Az elemzésből az is kiderül, hogy az első lakást vásárlók zömében 30 év alattiak és elsősorban 30 millió forint alatti lakást kerestek. Mi is szétnéztünk a lakáspiacon a 30 millió alatti kislakások között, és azt tapasztaltuk, hogy Budapesten inkább csak kompromisszumos megoldások léteznek ebben az árkategóriában, találtunk azonban néhány stílusos lakást, ami igazán figyelemre méltó.

Igazi kis ékszerdoboz a VII. kerületben

A VII. kerület közkedvelt, éppen ezért nem az alacsony árairól híres. Ezért, ha az alacsonyabb árkategóriában keresgélünk, sokszor kénytelenek vagyunk egy egészen picike lakással is beérni. Ennek a Keleti Pályaudvar közelében fekvő kislakásnak a tulajdonosa azonban 22 nm-ből is kihozta a maximumot. A lakásból leválasztásra került egy 4 nm-es kis fürdőszoba, a maradék 18 nm pedig a konyhának, nappalinak és hálószobának ad otthont, oly módon, hogy a hálórész mégiscsak egy kis intimebb fülkében kapott helyet. Mindez természetesen gyönyörűen felújított formában várja új lakóját.

Fiatalos otthon a Városligethez (is) közel

Az előzőhöz nagyon hasonló kialakítású, ugyanakkor kicsivel kisebb (19 nm) ez a szintén Keleti Pályaudvar közeli lakás, mely a Városligethez is rendkívül közel helyezkedik el. Ez az ingatlan az előző lakás romantikus hangulatához képest sokkal inkább minimalista enteriőrt kapott.

Galériás garzon Ligetvárosban

Szintén a VII. kerületben, a Péterfy Sándor utcában bukkantunk erre a mindössze 16 nm-es garzonra, melynek lakóterületét a galéria növeli meg. A lakásból itt is csak a fürdőszobát választották le, a konyha és a nappali összefüggő teret alkot, a hálórész a galérián azonban sokkal elszeparáltabb. A lakás leghangulatosabb része azonban kétségtelenül az ablakpárkányban kialakított kis olvasósarok.

Hangulatosan kialakított lakás Középső-Ferencvárosban

Természetesen az előzőeknél lényegesen nagyobb lakást is találhatunk, ha hajlandóak vagyunk kompromisszumokra. A szuterénlakásokat például sokan nem kedvelik, de ez a Corvin-negyedtől sétatávolságra lévő, 49 nm-es lakás, normál méretű ablakokat kapott, és kialakítása sokkal inkább emlékeztet egy tetőtéri lakáséra, mintsem egy szuterén szinten elhelyezkedő lakásra. Rendkívüli előnye, hogy itt tényleg külön hálószobát alakítottak ki.

Kertrésszel és terasszal a kertvárosban

Ha ezen az árkategórián belül kertet is szeretnénk, akkor kénytelenek vagyunk a belvárostól kijjebb keresgélni, ami nem is olyan rossz választás, ha Wekerletelep környékén nézelődünk. Itt bukkantunk ennek az 5 lakásos társasháznak a szélső kis lakására is, ahol csak a szoba 20 nm, és ehhez még külön kapcsolódik a konyha és az előszoba, sőt a fürdőszoba és a mellékhelyiség is külön helyiségben található. A lakás a kertből nyílik és mivel szélső lakás, a 44 nm-es kertrész le is választható, itt terasz és egy kis tároló is helyet kapott. A lakás bővítésére is lehetőség van, ugyanis a felette lévő tetőtér a társasháztól megvásárolható.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Hasít a használtruha piac, több milliárd bevételnövekedés a Hádánál

Hasít a használtruha piac, több milliárd bevételnövekedés a Hádánál

Jó üzlet a használtruha-kereskedelem, ekkora inflációban pláne.

Gazprom-szövetséges manipulálta a magyar gázpiacot

Gazprom-szövetséges manipulálta a magyar gázpiacot

360 százalékkal verte fel a PPD nevű vállalat a gáz árát.

Plusz egy hetet kaptak a budapestiek szavazni

Plusz egy hetet kaptak a budapestiek szavazni

Egy héttel, június 18-ig meghosszabbítják az első Budapesti Lakógyűlés szavazásának határidejét.

Nem valószínű, hogy nagyot lépnek Matolcsy Györgyék - pedig nagyon fáj a magas kamat

Nem valószínű, hogy nagyot lépnek Matolcsy Györgyék - pedig nagyon fáj a magas kamat

A vártnál kedvezőbb májusi inflációs adat hátteréről kérdezték az ATV Start műsorában munkatársunkat.

© 2023 (v2.202102)