Somogybabod: rejtett ékszer a Balaton közelében olcsó telkekkel

Amikor a Balatonhoz közeli településekről beszélünk, sokaknak a jól ismert üdülőhelyek jutnak eszébe, azonban a Somogyi-dombság sok olyan ékszerdobozzal rendelkezik, amelyeket érdemes felfedezni. Ilyen például Somogybabod, egy csendes kis község, mely valójában csak egy ugrásra van a magyar tengertől, az árai azonban még nem szálltak egy olyan brutálisan, így aztán érdekes célpont lehet a nyaralóra vadászóknak.

A falu a Balatontól 15 km-re, Kaposvártól 40 kilométerre található, az M7 autópályán keresztül Budapest is könnyedén elérhető. Történelme az 11. századra nyúlik vissza. A mai területen korábban öt különböző település állt, melyek az évek során összeolvadtak és együtt alkották meg a mai községet. A falu nem túl nagy, de csinos templomát egy díszes székely-kapu őrzi, udvarán pedig a magyar szentek szoborparkja látható.

Somogybabod nem csak történelmi érdekességeiről ismert, hanem természeti szépségeiről is. Az egyik legnépszerűbb helyi látnivaló a Szentkút, ahol a falu legendái szerint csodatevő víz csörgedezik.

Somogybabod egyensúlyt kínál a történelem, a természet és a modern élet között. Ha egy csendes települést keresünk a Balaton közelében, érdemes ellátogatni ebbe a csodálatos községbe is.

A faluban két nagyméretű eladó telket is találtunk, amelyek ára a régióban elég jónak számít. Az első, egy 4439 m2-es terület, mely kelet-nyugati tájolású, és az utcáról enyhén emelkedő területen fekszik. A telek 30%-ban beépíthető, részben kerített és a terület nagyságából kifolyólag tovább is osztható vagy akár háztáji gazdálkodásra is használható. A másik, kisebb, 3562 m2-es telek szintén hasonló adottságokkal rendelkezik, azonban itt egy bontandó gazdasági épület is található.

Mindkét telek jó választás lehet azoknak, akik szeretnének csendes, természetközeli helyen élni, vagy nyaralót építeni, miközben a Balaton és a városi élet könnyedén elérhető marad.

Ráadásul Somogybabodon minden tavasszal nagy buli van, a falu ilyenkor otthont ad az Offroad Fesztiválnak, mely a balatoni szezon hivatalos kezdetét is jelenti. A rendezvény hazai és nemzetközi terepjáró-rajongók ezreit vonzza, akik itt próbálhatják ki autóik képességeit a híres babodi sárban.

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Ettől kevesebb lesz a járatkésés? Drónvédelemre írt ki közbeszerzést a HungaroControl

Ettől kevesebb lesz a járatkésés? Drónvédelemre írt ki közbeszerzést a HungaroControl

A vállalat azt mondja, a fejlesztésnek semmi köze az extra késések kiküszöböléséhez.

Nagyot bukott a fideszes városvezetés Gárdonyban, de most ezerrel költekezik

Nagyot bukott a fideszes városvezetés Gárdonyban, de most ezerrel költekezik

Hirtelen új beruházások mellett döntöttek.

Fontos hírt közölt a MÁV, rengeteg utast érinthet

Fontos hírt közölt a MÁV, rengeteg utast érinthet

Baleset miatt a szlovák vasút leállította a közlekedést Strekov és Párkány között.

Azonnali állami pénzt követel a DK a kórházaknak

Azonnali állami pénzt követel a DK a kórházaknak

A DK azonnali költségvetési átcsoportosítást követel, hogy a kórházak biztosítani tudják a legalapvetőbb feltételeket a betegek gyógyításához.

© 2024 (v2.202102)