Tudtad, hogy a lakás jó befektetés? Persze. Hiszen ezt mindenki tudja. Mégis sokan óvatosak. Például – sokszor joggal – félnek a kiadással járó kellemetlenségektől, macerától. És azt tudtad, hogy ez kis költséggel és teljes biztonsággal megúszható, ha egy profi cégre bízod a dolgot? Sőt, azt sem biztos, hogy gondoltad...
Publikálva -Tudod mennyibe kerül egy új lakás Budapesten?
A nettó átlagjövedelem ma havi 230 ezer forint, az átlagos nyugdíj közel 135 ezer havonta. Megnéztük, ezek a bevételek hitelfelvétel esetén milyen havi törlesztőre elegendőek. Másképpen: egy kalkulátorral kiderül, hogy e törlesztők maximuma miatt mekkora, hány évre szóló hitelt kaphatunk ezek birtokában ma. Sajnos nem sokat, ráadásul pár hét...
Publikálva -Használt házra is jár 5+5 milliós állami ajándékpénz a három gyerekeseknek, vagy az ennyit vállalóknak júliustól, legalábbis a csökkenő népességű kistelepüléseken. De a jól menő nagyvárosok vagy Budapest környékén hiába keressünk olyan községet, ahol kihasználható lenne a falusi csok. Nézzük kinek, hol lehet ez jó, illetve Pesthez melyek a...
Publikálva -Egy friss körkép szerint egyre merészebbek a lakásvásárlók a hitelfelvételeknél – persze nem annyira a bátorság jött meg, hanem inkább az árak nőttek dinamikusan. Egy fővárosi panelhez ma már minimum 4-5 milliós önerő kell, de a tipikus hitelösszeg Pest külsőbb kerületeiben, a panellakások vásárásakor is 10 millió forint körül...
Publikálva -Kapok hitelt tervezőasztalról vett lakásra?
Az újépítésű lakások esetében az árak annál kedvezőbbek, minél hamarabb teszi le a foglalót a vásárló – egy sok tízmilliós ingatlannál pedig minden kedvezmény számít. Ezért szerződéskötéskor sokszor még egyetlen kapavágás sem történt, a projekt pedig csak tervezőasztalon létezik. Hogyan, milyen feltételekkel kaphat valaki ilyenkor hitelt? Miként kezelhetők a...
Publikálva -Szigorúak a tűzoltók a társasházakban
Sokakat érint az, hogy bérelt ingatlanban laknak. Ugyanakkor általános tapasztalat az, hogy a felek valójában csak egy formai bérleti szerződést kötnek egymással, mely azonban problémát jelenthet a felek között, különösen a felmondás körében. Mostani cikkünkben ennek szabályait tekintjük át.
Publikálva -Átlagosan 15%-kal voltak drágábbak az újépítésű lakások 2018. harmadik negyedévében, mint egy évvel korábban. Legnagyobb mértékben a kisebb alapterületű ingatlanok drágultak, ám a legmagasabb négyzetméterárak ennek ellenére a 80 nm-nél nagyobb lakásoknál vannak. De mekkora minimális önrészre van szükséged egy átlagos újépítésű lakás megvásárlásához, ha hitelt vennél fel? És...
Publikálva -Gyakran felmerülő kérdés, hogyha egy banknál van már bankszámlánk, akkor másik pénzintézettől is vehetünk-e fel hitelt. Egyértelmű a válasz: természetesen van rá lehetőség, hogy olyan banktól vegyél fel hitelt, amelyiknél jelenleg nincs bankszámlád. De mire van szükséged, ha másik pénzintézettől szeretnél hozzájutni valamilyen hitelhez? Cikkünkből megtudhatod a részleteket! A...
Publikálva -Örülhetnek azok, akik most vesznek fel lakáshitelt, ugyanis a kamatok több pénzintézetnél is csökkentek januárban. Persze ahhoz, hogy valaki kihasználja a lehetőséget, az is kell, hogy jól válasszon a bankok ajánlatai közül, hiszen két 10 millió Ft-os, 20 éves futamidejű, 5 évre fixált kamatú hitel között havi törlesztőben 13...
Publikálva -A társasházakról szóló törvény értelmében a társasház legfőbb döntéshozó szerve a közgyűlés, melyen valamennyi tulajdonostárs részt vehet. A törvény értelmében a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság látja el a közösség ügyvitelét, ennek megfelelően hatáskörükbe tartozik a közgyűlés összehívása is. Milyen lehetőségek adottak a tulajdonostársak számára, ha erre nem...
Publikálva -A személyi hitelek népszerűsége 2019-ben is kitarthat, a legnagyobb bankok 20-25%-os bővülésre számítanak idén. A dolog érthető, hiszen a kamatok alacsonyak, nincs szükség ingatlanfedezetre, a hiteligénylő pedig napokon belül a pénzéhez juthat. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat és azokat a csapdákat, amiket jobb, ha elkerülsz! Ha valakinek gyorsan van szüksége...
Publikálva -Számos olyan ingyenes vagy visszterhes jogügylet létezik, amelynek következményeként ajándékozási, illetve visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. Sokan meglepődnek, hogy a vagyonszerzést még külön be is kell jelenteni az illetékes hatóságnak. A visszterhes és ajándékozási ügyletek közötti különbségek mellett a megállapodás tárgyának ismeretében a követendő eljárás alapján el kell határolni,...
Publikálva -A lakáshitel több évtizedre meghatározza az adós sorsát, hiszen 10-15 éves elkötelezettséget jelent. Összegyűjtöttük, hogy 2019-ben mit kell tudnod a lakáshitelezésről: milyen jövedelmet, fedezetet várnak el a bankok, hogyan kaphatsz hitelt nyaralóra vagy éppen tanyára, és hogyan lehet önerő nélkül kölcsönhöz jutni. Adunk néhány hasznos tippet, de megmutatjuk azokat...
Publikálva -Amikor nagy a kereslet az ingatlanok iránt, akkor bizony előállhat olyan szituáció, hogy a vevő kiszemelte álmai ingatlanát, azonban valamilyen okból mégsem tud még adásvételi szerződést kötni, de ennek ellenére valahogy biztosítani akarja magának a későbbi vásárlás lehetőségét. Ilyen eset hátterében állhat valamilyen pénzügyi jellegű ok is, de sokkal...
Publikálva -Gyakran találkozunk a lakásbérleti hirdetések között azzal a címmel, hogy „kiadó albérlet”, de ez a legtöbb esetben téves megnevezés. A köznyelvben összemosódott a bérlet és az albérlet kifejezés, ezeket sok esetben szinonimaként használjuk, azonban a két fogalom között lényegi különbség van. Most tisztázzuk az alapvető eltérést.
Publikálva -A hazai piacon egyre több magánszemély vagy cég vásárol olyan lakást, üzlethelyiséget vagy egyéb kereskedelmi célú ingatlant, amelyet nem saját használatra, hanem – hosszútávú befektetés céljából – hasznosítás végett szerez meg. Ám van úgy, hogy a bérlő nem akar kiköltözni, ha lejárt a szerződés.
Publikálva -Sokan gondolnak úgy a személyi kölcsönre, hogy az kizárólag kisebb összegű anyagi nehézségek, váratlan kiadások megoldására alkalmas. Igénylés közben szembesülnek csak azzal, hogy az akár meglévő drága hiteleik kiváltására is remek lehetőség. Persze van, amikor nincs is más megoldás, mert a meglévő hitelek havi törlesztői összességében olyan magasak, hogy...
Publikálva -Míg országos átlagban nem nőttek érdemben az átlagos négyzetméterárak az átlagkeresetekhez viszonyítva, addig Budapesten még az átlagkeresetek emelkedése ellenére is egyre kevésbé megfizethetők a lakások. Országos átlagban 5,4 és 9,4 évnyi nettó átlagbér összegét teszi ki egy 65 négyzetméteres használt és új lakás ára, amely értékek nem változtak érdemben...
Publikálva -Egy jó helyen lévő ingatlannal remek hozamot lehetett elérni az elmúlt pár évben, és nagyon úgy néz ki, egy darabig még biztosan jól tejelnek majd a lakások. Nem mindenütt egyforma azonban növekedés: a budapesti, a Nyugat- és Közép-dunántúli városok ingatlanpiaca pörög leginkább, ezen kívül a megyeszékhelyek árai emelkednek még...
Publikálva -Előzetes adatok alapján tovább emelkedtek a lakásárak a harmadik negyedévben. Országos átlagban előzetes adatok szerint 4,1 százalékkal emelkedtek a lakásárak nominális értelemben, ami 16 százalékos éves dinamikának felel meg. Országos átlagban a lakásárak dinamikája ezzel hozzávetőlegesen szinten maradhat. Az előzetes lakásárindex szerint mindezek mellett Budapesten gyorsulhatott az árdinamika 2018...
Publikálva -Az első fél évben erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 16,2 százalékkal, Budapesten pedig 20,2 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat – áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) novemberi lakáspiaci jelentésében.
Publikálva -Ha megszorultál anyagilag, vagy egy remek befektetéshez van szükséged gyorsan pénzre, akkor nagyon fontos, hogy előre tudd, milyen feltételekkel, mennyi idő alatt juthatsz hozzá a kívánt összeghez. Ha nincs időd és kedved végigjárni a bankokat, és szeretnéd előre tudni, hogy egyáltalán hitelképes vagy-e, akkor személyi kölcsön kalkulátorunkban több olyan...
Publikálva -Ingatlant vásárolnál, de nincs miből? Azt hiszed, mindenki megőrült körülötted? Bérelnél egy lakást, de a szerződési feltételek és az árak is kiakasztanak? Nem vagy egyedül! Az ingatlanárak az utóbbi években alaposan elszabadultak, és sajnos még nem tudjuk, mikor lesz vége az őrületnek. Ha bérleménybe költöznél, vagy lakásvásárláson töröd a...
Publikálva -Még a megbízható kivitelező is hibázhat egy új társasházi építkezésnél. Hogyan érvényesíthetjük érdekeinket? Erről szól ez a cikk. Dübörög az ingatlanpiac és vele együtt gombamód nőnek ki a földből az új építésű társasházak is. Örömteli, ha a vevő már az építkezés során rálátással és befolyással lehet leendő otthona kialakítására,...
Publikálva -Nem árt, ha tudjuk, melyek azok a költségek, amelyekkel fixen számolhatunk az ingatlan-nyilvántartási eljárás során, persze túl az ügyvédi munkadíjon, és az egyéb lehetséges járulékos költségeken (például az energetikai tanúsítvány elkészítésének díját is sokszor elfelejtik a felek költségként számolni, pedig a legtöbb esetben elengedhetetlen kelléke az adásvételi ügyletnek).
Publikálva -Mindannyiunk rettegett rémálma, hogy a frissen megvásárolt ingatlan titkon nagy összegű közterheket görget maga előtt. Ideális esetben ezektől a terhektől a szerződéskötés napjára már megszabadulunk, azaz a volt tulajdonos kifizeti a felhalmozott tartozásokat. Aztán olyan eset is elképzelhető, hogy úgy állapodnak meg a felek, hogy a vételár egy részét...
Publikálva -Új tetőteres házunk építése vagy meglévő házunkban a tetőtér beépítése olyan anyagi terhet jelenthet a család számára, amelyre érdemes előre felkészülni. A megtakarítások képzésén felül mindenképpen hasznos, ha feltérképezzük, hogyan, milyen formában juthatunk kedvező feltételek mellett még több pénzhez. Lakástakarék-pénztár A lakástakarék-pénztárak esetén 30%-os állami támogatást kaphatunk a befizetett...
Publikálva -