Az Ingatlantájoló Árfigyelő szolgáltatásának köszönhetően naponta értesülhetsz arról, ha egy, az általad beállított keresési feltételeknek megfelelő ingatlan árát csökkentették. Ehhez nem kell mást tenned, mint beállítani a Hirdetésfigyelő szolgáltatást, így naponta, e-mailben érkeznek a legjobb ajánlatok. Mai válogatásunkban nagyszerű ajánlatokkal jövünk, az elmúlt napokból.
Publikálva -Ahogyan az várható volt, az idén januárban bevezetett CSOK Plusz végre megmozgatta a lakáspiacot – olvashatjuk a Portfolio oldalán. Február végéig csaknem 2000 igénylés érkezett be, amely felfutásában ugyanazt a meredekséget mutatja, mint a 2015-ben bevezetett CSOK – derült ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) családokért felelős államtitkárának...
Publikálva -Azok, akik sok időt töltenek számítógépes játékokkal gyakran mondják azt, hogy a játékok miatt a munka világában is jobban megállják a helyüket. Minden második játékos azt is állítja, hogy ennek köszönhetően olyan készségeket tud gyakorolni, amik a legkeresettebbek között vannak, mint például a vezetői képesség, a kommunikáció és a...
Publikálva -Sokan csak azért kötnek lakásbiztosítást, mert hitellel másképp nem vásárolhatnak ingatlant, pedig a lakásbiztosítás nem egy szükséges rossz, hanem pont, hogy egy szükséges jó, így érdemes kötnünk akkor is, ha semmi sem kötelez a megkötésére. A sok biztosító társaság rengeteg ajánlata közül azonban nehéz megtalálni azt, ami számunkra a...
Publikálva -Az ESG sokáig csak egy hangzatos rövidítés volt, egyszerűen menő volt az üzleti partnerek, ügyfelek és a munkavállalók előtt, ha egy cég ESG szempontoknak is megfelelő, korszerű irodaházban bérelt irodát. Ma már ennél azonban jóval többről van szó, az ESG szempontoknak való megfelelés mára már létszükségletté vált a vállalatok...
Publikálva -Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatásának köszönhetően már 24 órán belül értesülhetsz arról, ha egy, a keresési paramétereidnek megfelelő ingatlan árát csökkentették. Így soha nem maradsz majd le a legjobb ajánlatokról. Mutatjuk, mely ingatlanoknak csökkent az ára az elmúlt néhány napban.
Publikálva -A Balaton nem csak a nyár sztárja, a magyar tenger tavasszal is lélegzetelállítóan gyönyörű. A tó a nyár során a pihenés és kikapcsolódás központi helyszínévé válik, már tavasztól kezdődően hívogatja a természet, a víz és a csend szerelmeseit. Legyen szó akár a vízparti sétákról, a helyi borok kóstolásáról vagy...
Publikálva -Az emberek fejében valamiért az van, hogy vagy egy nagyobb település központjában laknak, ahol minden elérhető és szenvednek attól, hogy messze a természet, vagy kiköltöznek egy világvégi kis faluba, természetközeli környezetbe, de akkor minden más lesz messze. Pedig létezik olyan hely, ahol igazi vadregényes vízivilág vár, mégsem kell messzire...
Publikálva -Heti ingatlanmustránkban ezúttal olyan újépítésű projekteket válogattunk, amelyek közvetlenül a Duna partján vagy legalábbis a folyóhoz nagyon közel épülnek, így ha te is szívesen laknál a folyó közelében, érdemes lehet szétnézned az alábbi projektek háza táján. Mert erdő mellett talán nem jó lakni, de folyó mellett biztosan zseniális!
Publikálva -Azt gondolhatnánk, hogy az ingatlaneladáshoz mindenki ért, pedig ez nem így van. Van néhány tipikus hiba, amit nagyon sokan elkövetnek, és ezáltal meghiúsítják vagy hónapokkal elcsúsztatják a sikeres ingatlaneladást. Ráadásul ezek a hibák nagyon banálisak és könnyen elkerülhetőek lennének, mutatjuk az 5 leggyakoribbat közülük.
Publikálva -2024 érdekes év lesz a munkaerőpiacon. Világszerte érezhető továbbra is némi gazdasági bizonytalanság, egyszerre van jelen az éles küzdelem az új tehetségekért és az, hogy a munkahelyek száma messze nem bővül olyan ütemben, mint ahogy azt néhány évvel ezelőtt megszoktuk. Lássuk, mire számíthatunk a következő időszakban, milyen nagy trendek...
Publikálva -Idén szokatlanul korán jött a felmelegedés, és már most tavasszal az enyhébb nyári napokra jellemző meleg és ragyogó napsütés a szabadba hív. Budapesten sajnos nem sok lehetőség van kimozdulni, ezért is lehet vonzó, egy olyan lakókörnyezet, ami a természet közelségével és sok szabadidős lehetőséggel vár a főváros közvetlen közelében.
Publikálva -Az Ingatlantájoló Árfigyelő szolgáltatásának köszönhetően naponta értesülhetsz arról, ha valamelyik, a megadott keresési feltételeknek megfelelő ingatlan árát csökkentették. Ehhez nem kell mást tenni, mint beállítani a Hirdetésfigyelő szolgáltatást, így naponta, e-mailben érkeznek a legjobb ajánlatok. Mai válogatásunkba egy olyan családi ház is bekerült, amely 20 millióval olcsóbban vásárolható meg.
Publikálva -Nagyobb raktárakat nem könnyű találni Budapesten, különösen, ha nem a külvárosokban, hanem a belső kerületekben nézelődünk. Mai cikkünkben egy olyan irodaházat mutatunk, amely a főváros frekventált részén, mégis kamionnal is könnyen megközelíthető helyen kínál nagyobb raktárakat és rugalmas feltételekkel bérelhető irodákat.
Publikálva -Mennyivel emelkedhetnek a következő egy évben a budapesti lakásárak? A használt vagy az új lakások fognak jobban drágulni? Milyen térségek és ingatlantípusok lehetnek az átlagnál keresettebbek Magyarországon, és hogy alakulhat a befektetők és a külföldi vásárlók száma? A Portfolio idei első Lakáspiaci Hangulatfelmérésében szakértőket kérdezett a 2024-ben várható lakáspiaci...
Publikálva -Ahogy április beköszöntével a város parkjai madárcsicsergéstől hangosak, úgy élénkül meg az ingatlanpiac is, mintha a jó idő a vevőket és eladókat is előcsalogatná. Különösen igaz ez Budapest egyik legvonzóbb városrészére, a XII. kerületre, ahol a tavaszi napsugarak extra vásárlói érdeklődést hoztak. A kerület ingatlanpiacán tapasztalható pörgés nem véletlen:...
Publikálva -A hivatalos nyugdíjkorhatár a világ egyre több országában csak egy elméleti szám, amit elérve mind kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak tovább. A “hatvanas éveink derekán búcsút intünk a munkának, és onnantól kezdve csak élvezzük annak gyümölcseit” egy szép álom – de mára nagyon ritkán több, mint egy...
Publikálva -Az Ingatlantájoló Árfigyelő szolgáltatásának köszönhetően naponta értesülhetsz arról, ha a beállított keresési feltételeknek megfelelő ingatlan árát csökkentették. Ehhez nem kell mást tenni, mint beállítani a Hirdetésfigyelő szolgáltatást, így naponta, e-mailben érkeznek a legjobb ajánlatok. Mutatunk néhány ingatlant azok közül, amelyeknek a napokban csökkentették az árát, van köztük olyan is,...
Publikálva -Új otthonfelújítási pályázat: csak így érdemes belevágni!
Múlt hét pénteken jelentette be a kormány az új otthonfelújítási pályázatot, és már bizonyos részletek is kiderültek. Az egyik, talán legfontosabb feltétel, hogy a felújítással 30%-os energiamegtakarítást kell elérni. Mutatjuk, hogy érdemes belevágni, hogy ennek a feltételnek is megfeleljünk.
Publikálva -Budapesten a Duna-parti ingatlanok igazán kuriózumnak számítanak, és saját részre vagy befektetés céljára is sokan keresnek ilyen lakásokat. Mai cikkünkben egy olyan beruházást mutatunk, amely nemcsak könnyen kiadható lakásokat kínál, de a megvásárolt lakás mellé még egy évig ingyenes property management szolgáltatást is biztosít.
Publikálva -Nincs pincéd? Problémát jelent a szennyvíz kezelés vagy újrahasznosítanád az esővizet? A megoldás 5 napon belül érkezik!
A környezettudatosság ma már kiemelten fontos otthonaink építésénél, felújításánál, így sokan szeretnének biológiai szennyvíztisztító berendezést vagy esővízgyűjtő berendezést, aminek kiépítése meglehetősen időigényes. Szintén sokaknál probléma, hogy házuk nem rendelkezik pincével, amelynek utólagos kiépítése rendkívül bonyolult, engedélyekhez kötött, időigényes és költséges feladat. Létezik azonban olyan megoldás, amellyel mind a három...
Publikálva -Ma már mobillal a kezünkben számtalan alkalmazás között éljük mindennapjainkat, melyek között van néhány hasznos és annál több felesleges applikáció. Ha az ingatlanpiac állandó szereplője vagy, vagy csak épp most adnál, vennél ingatlant, azonnal szeretnél értesülni arról, ha egy ingatlan árát csökkentették, esetleg a lakberendezés, home staging érdekel, akkor...
Publikálva -A tinédzserekről gyakran gondoljuk, hogy csak a videojátékokkal és a TikTokkal töltik az idejüket. Pedig ez nem mindenkinél van így, van, aki már a kamasz éveiben bámulatos üzleti érzékkel veti bele magát a nagybetűs életbe. Cikkünkben olyan lenyűgöző fiatal vállalkozókat mutatunk be, akik nem várták meg, amíg “elég idősek...
Publikálva -Raktárt találni Budapest belső kerületeiben szinte képtelenség csakúgy, mint kedvező árú irodát, különösen, ha a rugalmas bérleti feltételek, a rövid távú bérleti lehetőség is fontos. Mai cikkünkben egy olyan irodaházat hozunk a XI. kerületből, ahol mindez megvalósul, ráadásul a fenntartási költségek is kedvezőek.
Publikálva -Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatásának köszönhetően már 24 órán belül értesülhetsz arról, ha egy, a keresési paramétereidnek megfelelő ingatlan árát csökkentették. Így soha nem maradsz majd le a legjobb ajánlatokról. Mutatjuk, mely ingatlanoknak csökkent az ára az elmúlt néhány napban.
Publikálva -Sokak álma egy balatoni nyaraló, de van, aki pontosan tudja, hogy mit szeretne és a már felépült ingatlanok között nem találja az igazit. A Balaton közeli elhelyezkedés azért persze mindenkinél prioritás, ezért is ajánljuk figyelmébe azoknak, akik inkább a saját álmukat valósítanák meg ezt a két, a Balatontól mindössze...
Publikálva -A 2023-as évet rekordok és több nagy változás is jellemezte az ipari-, logisztikai ingatlanok piacán. A bérletre szánt ipari csarnokok összterülete például meghaladta országosan az 5 millió négyzetmétert, ugyanakkor a bérleti díjak csak kis mértékben nőttek. Emellett az új épületeknél a fejlesztők jelentős hangsúlyt fektetnek a zöld megoldásokra, 5...
Publikálva -Vízparti otthon Pest szívében? Mit szólnál egy panorámás lakáshoz, egy díjnyertes házban?
Napjainkban felértékelődött a természetközeli, különösen a vízparti otthonok szerepe, ám Budapesten, frekventált elhelyezkedés mellett talán ezt a legnehezebb találni. Hacsak nem nézünk szét egy kicsit Vizafogó újépítésű ingatlan kínálatában, amelyben a most következő projekt az egyik legígéretesebb beruházásnak tűnik.
Publikálva -Nagyszerű ajánlatokkal jövünk! Ezeknek az ingatlanoknak csökkent az ára a húsvéti hosszú hétvégén!
Az Ingatlantájoló Árfigyelő szolgáltatásának köszönhetően naponta értesülhetsz arról, ha egy, az általad beállított keresési feltételeknek megfelelő ingatlan árát csökkentették. Ehhez nem kell mást tenned, mint beállítani a Hirdetésfigyelő szolgáltatást, így naponta, e-mailben érkeznek a legjobb ajánlatok. Mai válogatásunkban a húsvéti hosszú hétvége legnagyszerűbb ajánlatait mutatjuk be.
Publikálva -Az Ingatlantájoló megújult Hirdetésfigyelő szolgáltatásának köszönhetően már 24 órán belül értesülhetsz arról, ha egy, a keresési paramétereidnek megfelelő ingatlan árát csökkentették. Így soha nem maradsz majd le a legjobb ajánlatokról. A húsvéti hosszú hétvégére is hozunk néhány nagyszerű ingatlant, melyeknek az elmúlt néhány napban csökkent az ára.
Publikálva -Az álláskeresés stresszes meló, ezért különösen fontos, hogy ne essünk áldozatul azoknak a csalóknak és tisztességtelen szereplőknek, akik kihasználják a helyzetünket és a kétségbeesésünket. Összegyűjtöttük a leggyakoribb trükköket, és tanácsokat is adunk arra vonatkozóan, hogyan kerülhetők el az ilyen csapdák.
Publikálva -Gondolták volna, hogy a magyar pezsgőgyártás története majd’ 200 évre nyúlik vissza, és hogy gyökereit a Ferencvárosban kell keresni? Ennek a különleges kerületnek a története igazán érdekes titkokat rejt. Ilyen például a szinte teljesen ismeretlen Prückler Ignác, aki pedig igazán megérdemelne némi sztárolást, ha másért nem hát azért, mert...
Publikálva -Megvalósult álom: eladó ez az ősi kastély, ilyen csoda nem sokszor kerül az ingatlanpiacra
Ritka kincsre bukkantunk az eladó ingatlanok hirdetései között: a Mátra ölelésében, egy eldugott, de festői szépségű birtokon eladóvá vált a Barkóczy Kastély. Ez a lenyűgöző, 19. századi épület nem csupán impozáns méreteivel és történelmi múltjával kápráztat el, de rengeteg lehetőséget is rejt a jövőbeli tulajdonos számára.
Publikálva -Saját részre vagy befektetésnek keresel lakást? Itt szinte nulla rezsit kell majd fizetned!
Akár saját részre, akár befektetésnek vásárolunk, akár egymagunk, akár családdal költözünk, lakásvásárlásnál a lokáció mellett az energiatakarékosság az egyik legfontosabb szempont. Mai cikkünkben egy egyetem közeli beruházást mutatunk, ahol a geotermikus fűtésnek köszönhetően valóban szinte nulla a rezsi.
Publikálva -